Előhang - Vörös fajtaborok kóstolója

Ez lesz a harmadik alkalom, hogy itthon borkóstolót tartok. Tavaly novemberben nagy villányi vörösöket kóstoltunk, Bordeaux-i fajtákat illetve cuveé-ket, kis csavarral - egy szekszárdi Franc-al megspékelve. Júniusban pezsgőket kóstoltunk: négy magyar tételt és két diszkont Champagne-t.

Egy borkóstolónak mindig kell valamiféle tematika, vagy mondhatjuk úgy, hogy sztori. Azt látom, hogy a boltokban rengeteg a cuveé, nagyon sok házasított bort készítenek a különböző pincészetek mindenféle hangzatos fantázianév alatt. Francia példából tudható, hogy a cuveé készítése lehet akár a nagy borok és pezsgők készítésének a záloga, hiszen a különböző szőlőfajtákat, különböző dűlők termését vagy akár több évjáratot házasítva (utóbbira kitűnő példa a Champagne Laurent Perrier Grand Siècle No.26, mely James Suckling szerint a tavalyi év legjobb bora lett) valami még jobbat lehet összehozni.

Kétélű dolog ez, hiszen a történet másik fele is igaz. Lehetnek (és így nyilván vannak is) olyan borászati szituációk amikor gyengébben sikerült fajtaborokat az eladhatóság érdekében beházasítanak. Mondhatni, hogy az igazság a fajtaborokban van. Ez persze megint csak részben igaz. Az évjáratok közti házasítás a pezsgőnél jellemző tulajdonság, csendes boroknál nem. Azonban az, hogy valami egy fajtából készült egy adott évből nem jelenti azt, hogy a szőlőt egy adott, összefüggő területről szüretelték. Ami ilyen, azt egyébként dűlőszelektáltnak hívják és ha ezt megnevezik, teszik gyakran azért, hogy magasabb minőségűnek jelöljenek egy bort.

Az aktuális kóstolóra hét palack bort választottam ki, hét különböző fajtát három borvidékről. Miután a sort összeállítottam arra jutottam, hogy az itthon gyakorinak számító vörös fajtákból kettő nem került be a sorba, mégpedig a Villányban jellemző Portugiser vagy más néven Kékoportó, illetve az osztrákok nagy kedvence a Kékfrankos és Szentlőrinc fajtákból nemesített Zweigelt.



Takler Örökség Kadarka 2020 - Szekszárd

Taklerék a szekszárdi borvidék nagyobb borászatai közé tartoznak és szinte minden boltban ott vannak széles szortimentjükkel. Az Örökség széria három, tradicionális szekszárdi borból áll, "prémium" minőségben, ezek a Kékfrankos, a Bikavér és a leginkább szekszárdi borvidékre jellemző Kadarka. Sok tapasztalatom nincs a fajtával, de úgy gondolom, hogy ez a jól iható bor kiváló lesz indításnak.

Weninger Pinot Noir 2021 - Sopron

Franz Weninger osztrák borász, akinek édesapja közel évtizede szőlőket vett Balfon, azóta itt is tevékenykednek. Bioborokat készít. Csak az újabb, 2022-es évjáratról találtam információkat. Az ültetvény a Frettner dűlőben van - tehát dűlőszelektált borról beszélünk és gondolom hasonlóan egy év körüli időtartamot töltött hordóban.

Weninger Kékfrankos Balf 2018 - Sopron

Egy másik bor Franzi balfi pincéjéből. Ez az alap kékfrankos a magyar oldalról - mert hogy van horitschoni verzió is - több dűlőből szüretelve. Nagy fahordós érlelés, szüretlen, derítetlen. Az egyetlen bor a sorból aminek adott évjáratát kóstoltam és igen szerettem, ezért kifejezett célja lett a kóstolónak, hogy bemutassam.

Jandl Shiraz 2022 - Sopron

Jandl Arnold édesapja, Kálmán 1993-ban, Magyarországon elsőként telepítette ezt a Shiraz ültetvényt a Kohlenberg dűlőben. Tehát egy dűlőszelektált borról beszélünk, természetesen fahordós érleléssel. Korábbi évjáratokat kóstoltam, most újra rajta a sor.

Sauska Cabernet Sauvignon 2019 - Villány

Villányba érkezve Sauskáék alap Cabernet Sauvignon borával folytatjuk majd a kóstolót. A Merlotból több palackkal elfogyott nálam így kíváncsi lettem a Sauvignonra is. Több dűlőből házasított borról beszélünk, melynek kisebbik része rövidebb ideig volt fahordóban érlelve, ezért várhatóan a fajta egy másik arcát fogja mutatni több gyümölcsös, primer jeggyel.

Bock Merlot 2020 - Villány

A Bock nevet talán nem kell senkinek bemutatni, azok közé tartozik, akik a rendszerváltás után naggyá tették a villányi borvidéket széles körben ismerté téve önmagukat is. Szintén több dűlőben termelt szőlőkből készült ez a bor, melyet 12 hónapot érleltek nagy tölgyfahordókban. Én nem kóstoltam még, viszont egy barátom igen, és ajánlotta. 

Günzer Tamás Bocor Villányi Franc 2021 - Villány

Befejezésül egy csúcsbort választottam Günzer Tamás pincéjéből. Alap szortimentje ott figyel a boltok polcain kiváló ár-érték arányt képviselve. Prémium borai időnként bomba áron limitált tételben a Lidl polcaira kerülnek nagy örömünkre Ahogy a neve is mondja, dűlőszelektált borról van szó, amely 24 hónapot töltött új és másodtöltésű 225 literes barrique hordókban.

Izgatottan várom a kóstolót ahol a visszajelzések alapján elég sokan leszünk, és ha ez így lesz kinyíljon egy nyolcadik palack is. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen ez, és annyit elárulhatok, hogy nem lesz sem Zweigelt sem Portugiser, hanem valamiből duplázni fogunk, csakúgy, mint tavaly a Francból.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tavaszi borkóstoló

Két kiváló Soproni Kékfrankos: Kúria Sopron 2019, Jandl Missio 2021

Előhang - tavaszi borkóstoló