Burgundi Chardonnay a Lidlből
Régebben vörösboros voltam, de ez egyre inkább változik, az ízlésem tolódik a fehérek irányába. Egy cimborám szerint ez fejlődés. Lehetséges. Azt elmondhatom, hogy azok a komoly, testes, hordós vörösök, amiket régen szerettem most már nem igazán izgatnak. Sokkal inkább az tetszik, hogy ha egy bor rendesen meg van csinálva, és semmi extra. Sőt, vörösök terén eléggé letisztult, hogy mit szeretek fajta szinten, és elsődleges preferencia lett a Kékfrankos valamint a Merlot.
Na de térjünk vissza a fehérekre, amik a pezsgő okán kerültek előtérbe, és inkább preferálom a fajtaborokat, ezekkel próbálkozom előszeretettel. Vannak ezek a divatos sztorik, mint az Irsai Olivér amit én tulajdonképpen ki nem állok. Sokkal inkább tetszik a Sopronban nagyjából nem létező Olaszrizling, merthogy az osztrák behatás miatt Zöldveltelíni van. De találkoztam már a magyar nemesítésű Generosa-val is, és Töltl Szepi pincéjéből valami igazán frenetikus volt. Az Olaszrizling mellett viszont ott van a Chardonnay ami bejön. Nem tudom miért, de van benne egy karakter, ami megfogott.
Emellett a francia borokra is elkezdtem egy kicsit rámenni. Champagne mellett egy kicsit ismerkedtem Bordeaux-al, de inkább Burgundia (Bourgogne) izgat mostanában. Ugye Burgundiában két fő fajta van, Pinot Noir meg Chardonnay. Előbbiből az Aldiban sikerült egyet lőni még korábban ami szerintem frankó volt, utóbbiból a múlt héten vettem egyet a Lidlben, potom 3000 forintért.
Ami kiderül, hogy Vin de Bourgogne, tehát a burgundi borrégió bora. AOP, tehát magyar viszonylatban OEM kategóriás. Ahhoz, hogy kiderüljön, hogy ez egy Chardonnay kell egy kis utánajárás, ez itt a domináns fehér fajta. Az alkohol 12,5% ami szerintem ideális fehérnek. Teljes néven egyébként a Collin Bourisset borászat Les Burdines Macon Villages tételéről van szó a 2024-es évjáratból. Én most csak iszogatok, és nincs nagy kedvem az analitikához, ezért idézem a borrajongó blogbejegyzését:
"Az illatot és az ízvilágot egyaránt fehér húsú gyümölcsök uralják, ízben felbukkan még egy kevés banán, citrus és némi almahéjas fanyarság is. Könnyű, laza szövésű bor, a korty gördülékeny és sima, könnyen csúszik, a lecsengés legfeljebb közepes hosszúságú. 5p"
Részemről annyit tennék hozzá, hogy tök rendben van mind illat, mind íz szintjén. Pont olyasmit kapok, amire most vágytam. Nincs hiba, nincs karc, teljesen patent módon meg van csinálva, és ahogy kezdtem az elején, nem kell ennél több. Na abba is hagyom, mert túlmagyarázom. Inkább futás a Lidlbe és túrjatok egyet a polcon belőle, hátha még van.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése